MSZP-DK: Hendének azonnal távoznia kell

Az MSZP és a DK szerint Hende Csaba honvédelmi miniszternek azonnal, még a választásig hátralévő időre is távoznia kell a tárca éléről, megnyilatkozásaival ugyanis hatalmas károkat okoz a magyar honvédségnek és az országnak.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt, amelyet Demeter Márta szocialista párti elnökségi taggal közösen tartott Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium épülete előtt.

A DK politikusa úgy fogalmazott: Hende Csaba nem csak róla mondott hazugságot, amikor azt állította, hogy vádat emelt ellene az ügyészség. Vasárnap Kunszálláson azt is állította – emlékeztetett Vadai Ágnes -, hogy Horvátország felkérte Magyarországot légtere védelmére. Ezt Horvátország már másnap cáfolta – folytatta a politikus.

Demeter Márta (MSZP) szerint Hende Csaba ezzel az utóbbi tíz év legnagyobb külpolitikai és katonai baklövését követte el.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek