A film a patinás londoni Pinewood stúdióban készül majd. Itt forgatták korábban az Alient és az összes James Bond-filmet is, Csillagok háborúja szereplők viszont most először fogják megszállni a 30-as évek óta itt álló épületkomplexumot. Érdekesség viszont, hogy a korábbi Star Wars-epizódok a egy még nevesebb szintén London melletti stúdióban készültek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!