A celldömölki Vulkánfürdőben jelenleg is zajlik egy hatszázmilliós beruházás. A most folyó fürdőfejlesztés során létesülő beruházások két ütemben, tavaszra és nyárra készülnek el, de már megvannak a további tervek is. Egy nagy csúszda kialakítását, és az úgynevezett ki-beúszós medence bővítését szeretnék megoldani, amelyekre a 2014–2020 közötti európai uniós ciklusban pályázik az önkormányzat partnerével együtt. A fenti fejlesztésekkel a fürdőben és közvetlen környezetében összesen ötmilliárd forintos beruházás valósul meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!