Jogtalanul használta párt a panda logót

Jogtalanul használta a WWF szervezet közismert, pandás logóját az Új Magyarország Párt - olvasható a természetvédelmi szervezet közleményében. A WWF világszerte és itthon is függetlenül működik minden politikai párttól és politikai mozgalmaktól. Az Új Magyarország Párt pandát ábrázoló logóját felhasználó plakátjai a WWF Magyarország értesülései szerint idáig elsősorban Szombathelyen jelentek meg. A logó jogtalan felhasználása veszélyezteti a szervezet általánosan pozitív megítélését, hitelességét és hírnevét és egy önmagát adományokból fenntartó civil szervezet esetében veszélyezteti a működést is. A WWF Magyarország a leghatározottabban elhatárolódik minden politikai kampányüzenettől, és jogi úton is fellép a jelkép törvénytelen és etikátlan felhasználása ellen - áll a közleményben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek