Módosultak a kötelező jótállás szabályai

Az új előírások egyebek mellett vonatkoznak a jótállási jegyekre, amelyeket ezen túl nem lehet elhalványuló szöveggel átadni a vásárlónak. A lakásokkal kapcsolatos jótállás is változik, ugyanis az épületszerkezetekre a vállalkozó által eddig kötelezően vállalt 3 éves jótállás differenciálódik. Az új rendelet alapján a fogyasztási cikkekre továbbra is egy év jótállás jár. Ennek lényege, hogy a gyártónak, illetve a kereskedőnek kell bizonyítania azt, hogy a vásárló nem rendeltetésszerűen használta a terméket. Ellenkező esetben köteles kijavíttatni vagy kicserélni azt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek