Hamis ajánlások miatt feljelentést tesz a baloldali ellenzék

A választási szervekhez és a rendőrséghez fordul az ötpárti ellenzéki szövetség, miután egyik jelöltjéhez ismeretlenek olyan aktacsomagot juttattak el, amely vélelmük szerint másolt ajánlóíveket, így hamis aláírásokat tartalmaz. Ezt Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón. Elmondta, a gyanú alapján a hamisítás tíz választókerületet és tíz pártot érint: az Új Magyarország Pártot, az Új Dimenzió Pártot, a Kisgazdapárt-MIÉP választási szövetséget, a Szabad Választók Párját, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Sportos és Egészséges Magyarországért Pártot, a Magyarországi Cigány Pártot, az Összefogás Pártot, az Elégedetlenek Pártját, valamint a Jólét és Szabadság Demokrata Közösséget. A választókerületek között budapesti, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Pest megyei, szabolcsi, hevesi és zalai körzetek vannak. A társelnök becslése szerint 8-10 ezer hamis ajánlásról lehet szó, a választók adatai pedig körbejártak a pártok között. Ez az aláírás-mennyiség hozzávetőleg a fele annak, amennyivel országos listát lehetett állítani - fűzte hozzá. (Ez a tíz megnevezettből hat pártnak sikerült.)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek