Welsz Tamás dokumentálta az útlevél-vásárlási ügyleteket, nyilvántartásában még az érintettek ujjlenyomatát, sőt még a személyi igazolványuk fénymásolatát is szerepeltette - írja a Magyar Nemzet pénteki számában. A lap úgy tudja, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal már a Gyurcsány-kormány idején, 2007-ben vizsgálta a bissau-guineai útlevelek ügyét, amelynek végén terjedelmes jelentés készült, a súlyos visszásságok feltárása ellenére azonban semmilyen intézkedés nem történt. Állítólag az In-Kal Security volt vezetőjének kezdeményezésére Welsz Tamás hangmérnökként részt vehetett Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének rögzítésében is. Mik vannak!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!