Áprilistól újra csökken a gáz ára

Április 1-től újra csökken a rezsi, a gáz ára 6,5 százalékkal mérséklődik. A februárban hozott rezsicsökkentési és fogyasztóvédelmi törvénycsomagban az áll, hogy az alapdíj és a fogyasztott gáz mennyisége alapján számított összeg április 1-jétől nem lehet több a 2013. november 1-én alkalmazott díjak 93,5 százalékánál. A 93,5 százalékot azonos hőmennyiségre és azonos kedvezményekkel kell számolni. A harmadik rezsicsökkentési törvény alapján a gáz ára mellett az áramé szeptembertől további 5,7 százalékkal, a távhőé pedig októbertől további 3,3 százalékkal csökken. Tavaly januártól először 10 százalékkal, majd novemberben 11,1 százalékkal csökkent a távhő, a gáz és villamos energia ára, júniustól pedig további 9 egyéb közszolgáltatásé.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek