Ez derül ki az ombudsman tavalyi évről készült beszámolójából. Eszerint a kilátástalan helyzetű rétegekben a társadalom egészéhez viszonyítva nagyobb arányban vannak a romák, integrációjuk helyenként szinte reménytelennek tűnik. Mintegy 100 olyan település van, amely végérvényesen gettóvá vált, másik 200 településen pedig megállíthatatlannak tűnik a folyamat. Általános tapasztalat, hogy a közfoglalkoztatás nem vezet vissza a munka világába, az új generáció kiugrása nélkül pedig a szegénység újratermelésére lehet számítani.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!