Folyamatosan dolgoznak a Magyar Államkincstár Széll Kálmán utcai épületén. Nem csak külsőleg újul meg az intézmény, belső munkákat is végeznek a felső emeleteken. A tetőt is lecserélték. A legtöbb ügyfelet a felújítás alatt álló Széll Kálmán utcai épületben fogadja az államkincstár. Itt működik a családtámogatási ügyfélszolgálat és az állampapírral kapcsolatos feladatokat is itt végzik. Az épület eredetileg Nemzeti Banknak épült 1929-ben Hübner Tibor tervei alapján. A 104 munkatárssal dolgozó vasi igazgatóság nagyon várta már a felújítást, hiszen ha a rekonstrukció teljesen elkészül, akkor egy impozáns épületben fogadhatják az ügyfeleket - mondta el Magyarné Vadász Irén, a Magyar Államkincstár Vas Megyei Igazgatóságának igazgatója.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!