Sárváron is látható lesz a Seuso-kincs

Az erről szóló megállapodást kedden írta alá Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója. Az Országgyűlésben kiállított hét műtárgy a Múzeumi Negyed elkészültéig „országjárásra” indul, augusztustól. A kincseket a „nemzeti örökség” címmel rendelkező helyszíneken, köztük a „történelmi emlékhely” státuszt kapott sárvári várban mutatják be. A hivatalos bejelentés előtt álló nagyszabású kiállítás sorozatról egyelőre annyit lehet tudni, hogy a Nemzeti Kulturális Alap több mint húsz millió forinttal támogatja az előkészületi munkákat.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek