A héten az állam "nagy titokban" megvette a celldömölki székhelyű Apáczai Kiadó és Könyvterjesztő Kft.-t - írja a Népszabadság. A lap szerint az ehhez szükséges pénzt egy határozattal már előteremtette a kormány március 20-án. A lap úgy tudja, a vasi cég megvásárlásáról szóló döntést csak a választás után akarták nyilvánosságra hozni. Nem megerősített információk szerint árun alul kelt el a kiadó, de ha nem vették volna meg, akkor óriási veszteséggel húzta volna le a redőnyt azok után, hogy az állam kisajátította a tankönyvkiadás piacát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!