5 milliót kaphat a dolgozó lakáshitel törlesztésre

Hatályba lépett pénteken az a miniszteri rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a cégek 5 millió forintig adó- és járulékmentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását. A jogszabály értelmében a munkáltató ötévente maximum ötmillió forintot adhat adó- és járulékmentesen - a fizetésén kívül - a dolgozójának azért, hogy törlessze forint vagy deviza alapú lakáshitelét. Ez az összeg azért is jelentős, mert átlagosan 7 millió forint a magyar családok adóssága.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek