Súlyos megállapításokat tartalmaz Vas Megye Területfejlesztési Koncepciójának Környezeti jelentése, mely szerint komoly kockázatot jelenthet Szombathelyen és környékén a szennyvízkezelési problémák. A társadalmi vitára bocsátott jelentés szerint Szombathely és környezetének vízigényét kétharmados arányban a Kenéz, Bozzai és Pecöl települések alatt fekvő vízbázisra épülő kút adja, amely felett máig megoldatlan a falvak szennyvíz-kezelése. A felmérések szerint „a keletkező szennyvizek alig 2,5 %-a kerül valóban zárt gyűjtőbe és szippantást követően kezelésre” (LMP Vas Megyei Szervezete) A 120 ezer lakós ivóvízellátását veszélyeztető helyzet felszámolására lett volna mód, állapítja meg az anyag, hiszen a települések a helyzet megoldására már benyújtottak egy sikeres pályázatot, „ám ennek a keretét teljes egészében átcsoportosították” a 3-as és 4-es utak felújítására. A megyei közgyűlés által elkészítetett szakmai koncepció maga állapította meg, „hogy Vas megyében az ivóvízellátás biztonsága, felszín alatti vízkészletek veszélyeztetése esetén a legkomolyabb környezeti kockázatot ez a helyzet jelenti”. Az LMP Vas Megyei szervezete szerint is fontos az autóutak folyamatos karbantartása, felújítása, de nem szabad hagyni, hogy ezzel több, mint százezer ember egészségét, valamint környezetünket veszélyeztető helyzet álljon elő. A Lehet Más a Politika szerint a szalagok átvágásában nagy gyakorlatot szerzett kormánypárti képviselőnek végre saját választópolgáraikra is kellene egy kis figyelmet fordítani, és a jelentős környezeti kockázatit fel kellene számolni! Az LMP Vas megyei országgyűlési képviselőjelöltjei arra kérnek mandátumot a holnapi választáson, hogy az ilyen helyzeteknek véget vethessenek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!