Az LMP Vas Megyei Szervezete köszönetet mond választóinak, akiknek segítségével sikerült bebizonyítani, hogy szükség van alternatívára a nagy pártokkal szemben. Az LMP Vas megyei jelöltjei (Baracska Péter, Bogáti András és Horváth Zoltán), valamint a mögöttük álló csapat bebizonyította megyénkben is, hogy van, ami nem eladó, hogy a tisztességes politizálás hosszútávon kifizetődő.
Az elért eredménynek köszönhetően továbbra is lesz zöld a Parlamentben, melyhez a Vas megyei szavazatok is nagyban hozzájárultak. Négy évvel ezelőtt az akkori öt vasi körzetből csupán kettőben volt LMP-s jelölt, az idei választásokban mindhárom körzetben lehetett zöldpárti politikusra voksolni. Bár a részletes értékelés még hátra van, látható, hogy több településen is megerősödve második, harmadik pártként végzett az LMP, a megyeszékhelyen pedig továbbra is megkerülhetetlen tényező.
Az elért eredmény tudatában kezdjük meg a kampányt helyben is az Európa Parlamenti választásra, és a félkészülést az önkormányzati választásokra.
LMP Vas Megyei Szervezete
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!