Frakciószakértői állásokkal engesztelné ki Mesterházy Attila azokat a szocialistákat, akik abban bíztak, hogy listán bejutnak a parlamentbe, de végül kint rekedtek - értesült az Index. A kétszáz-háromszázezer forintos frakciószakértői állásokat elsősorban a megyei pártvezetőknek ajánlaná fel. Az MSZP-n belül vannak, akik a pártelnök lépése mögött hatalomtechnikai lépést sejtenek. Ugyanakkor olyan érv is lehet mögötte, hogy ha a csalódott megyei vezetők vagy más, a kampányban fontos szerepet betöltő párttagok otthagynák most a pártot, akkor az MSZP szétesne és esélye sem lenne jól szerepelni az önkormányzati választáson.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!