A válófélben lévő házaspár közös cége, az Enká Stúdió Kft. pár nappal ezelőtt felkerült a NAV végrehajtás alatt álló adózók listájára, feltehetőleg adótartozás miatt – írja a Blikk. Az Enká Stúdió Kft.-t tíz évvel ezelőtt alapították hárommillió forinttal, tevékenységi körében pedig megtalálható például az alkotó- és előadóművészet, film- és videogyártás, illatszer nagykereskedelme, saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása és üzemeltetése, valamint ügynöki nagykereskedelem.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!