Azt egyelőre nem lehet tudni, mikortól látható, de a Nemzeti Múzeumba kerül Orbán Viktor régi, piros táskája, amit most zöldre cserélt – írja a Blikk. Az új táskát Brazíliából rendelte a kormányfő. A Blikk szerint Orbán korábban annyit mondott a táska történetéről, hogy eredetileg a fiáé volt, de egyszer kölcsönkérte, és megszerette, mert minden elfér benne. Nem ajándékba kapta, hanem Brazíliából rendelte. A táska a 2014-es brazíliai futball-világbajnokság egyik hivatalos terméke, 65 brazil realba, azaz körülbelül 6500 magyar forintba került.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!