Minden eddiginél nagyobb volt a márciusi forgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az év harmadik hónapjában több mint 662 ezer érkező és induló utas vette igénybe a Budapest Airport terminálját. A hagyományos és a diszkont szektorban is voltak olyan légitársaságok, ahol a járatok kihasználtsága meghaladta a 90 százalékot. A 2014-es nyári menetrendben 37 légitársaság 85 célállomásra kínál utakat Budapestről.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!