Volt Ku-Klux-Klan vezér lőtt a zsidó közösségi intézményeknél

Három ember életét vesztette Kansas City egyik elővárosában, Overland Parkban vasárnap délután, miután egy fegyveres lövéseket adott le két zsidó közösségi intézményben.

A CNN amerikai hírtelevízió értesülései szerint rasszista támadás történhetett, mert a támadó, egy hetvenes éveiben járó fehér férfi megkérdezte az áldozataitól, hogy zsidók-e, és lőtt, amikor azok igennel válaszoltak. Letartóztatásakor az egykori náci Németországban használatos "Heil Hitler" köszöntést kiáltozta.

A rendőrség a rasszista támadásra vonatkozó információkat nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A kansasi hatóságok azonosították az elkövetőt, akit Frazier Glenn Crossnak hívnak, 73 éves. A Southern Poverty Law Center (SPLC) elnevezésű jogvédő központ szerint ugyanakkor a tettes neve: Frazier Glenn Miller, aki sokáig a Ku-Klux-Klan fajgyűlölő szervezet karolinai csoportjának parancsnoka (nagy sárkánya) volt.

A férfi először egy közösségi központot támadott meg, ahol egy tizenévesek számára tartott tehetségkutató énekverseny zajlott, majd több utcányira onnan, egy nyugdíjasotthonban lövöldözött. Két ember az első, egy pedig a második helyszínen esett a támadás áldozatául.

A támadó, aki a nyomozók szerint nem helybéli, összesen öt emberre adott le lövéseket. Két esetben azonban célt tévesztett. A nyomozás jelenlegi szakaszában semmi sem utal arra, hogy a férfi ismerte volna áldozatait.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek