Jobban vannak azok a csecsemők, akiket megfertőzött a tüdőgyulladást okozó baktérium. Hárman már lekerültek a lélegeztető gépről, hamarosan a betegfelvételi zárlatot is feloldhatják. A baktérium amely tüdőgyulladást okoz, gyakran megjelenik kórházi körülmények között. Felnőtteknél is előfordul, de ott nem okoz nagyobb problémát, míg a kissúlyú koraszülöttek szervezetét rendkívül megterhelheti. Egy miskolci kórházban tavaly kilenc koraszülött vesztette életét a baktériumfertőzés következtében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!