Út-, és járdafejlesztési térképet készített Sárvár

Az önkormányzat a lakossági fórumokon jelzett igények alapján állította össze azt a tervezetet. Ez alapján kezdődtek el most az út-, és járdafelújítások a városban. Az Alkotmány út több pontján végzik már a szakemberek a járdák javítását. A többi közt a Nádasdy Iskola és a Gyöngyös híd mellett dolgoznak munkások. Itt leaszfaltozzák a házak közt a zúzalék burkolatú parkolót is. Tavasz végéig megoldódik a Temető utca esővíz elvezetése és megújul a járda burkolata az Újsziget utcában is. Új fedést kap a Gárdonyi Iskola előtti járda és a Kertváros több útja is megújul a csatornázás után. A Tompa Mihály és a Budai Nagy Antal utcák burkolaterősítését egy új technológiával alig egy hét alatt már el is végezték a szakemberek. A Vásártéren új parkolók kialakítása kezdődött. A munkákkal párhuzamosan újul meg az ott lévő rövid belső útszakasz is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek