Egy sávon járható a 88-as út Sárvár felé

Egy sávon járható a 88-as út Szombathely és Sárvár között. Útépítő munkások dolgoznak az érintett szakaszon. Várhatóan egy hónapig tartanak a kedden kezdődött aszfaltozási munkák. A Szombathelyt Sárvárral összekötő gyorsforgalmi úttal párhuzamosan készül már egy kerékpárút is, mely Bögöt-nél végződik majd. Vas megyében egyébként a közút munkatársai felmérték az utak állapotát és 37 szakaszt minősítettek sürgősen javításra szorulónak. Ezekből nyolcon már elkezdődtek a felújítási munkák. Többek között az Acsád- Bük- Sajtoskál illetve az Újkér-Horvátzsidány-Tompaládony-Zsira szakaszokon dolgoznak az útépítő munkások. Az első ütemben összesen 33 km-es szakaszon újulnak meg a vasi utak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek