A korábbi évek tapasztalatai alapján a forgalom jelentős növekedésével kell számolni, amely fokozott odafigyelést igényel a járművezetők részéről. A rendőrség is kiemelt figyelmet szentel a baleset-megelőzésnek, így a „Józan Húsvét” elnevezésű akció keretében 2014. április 17. és 2014. április 21. között ellenőrzéseket hajt végre az ország egész területén. Így Vas megyében is a főkapitányság kijelölt állománya a polgárőrökkel és a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársaival karöltve ügyel arra, hogy a járművezetők a szabályokat betartva vegyenek részt a közúti forgalomban. A kampány keretében kiemelt figyelem irányul az ittas állapotban volán mögé ülő, agresszív járművezetők kiszűrésére. A gyalogosok és a kerékpárosok a közlekedés legvédtelenebb részvevői. Biztonságérzetük növelése és a balesetek előfordulásának csökkentése érdekében az ellenőrzés kiterjed a kerékpárosokra is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!