Mégpedig a szombathelyi Tesco nagyáruháztól. Az ajándékokat Sulyok Péter, az áruház vezetője adta át a fogyatékkal élő gyermekeket gondozó intézmény munkatársainak. A multinacionális nagyáruház vezetése Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikusok vezetőjének javaslatára döntött úgy, hogy idén ennek a kastélyotthonnak juttat adományt. A rumiakkal egyébként Mérei Tamás is tervez újabb közös jótékonysági hangversenyt a múlt év sikeres együttműködésére alapozva. Akkor Radics Gigivel és az intézmény lakóival közös műsoruk 1 millió forintos bevételéből egy tornaszoba készülhetett el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!