Tiltakozó akciók voltak a felcsúti stadionnál

A Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete, az Ifjú Demokraták és az Együtt-PM is tiltakozott a felcsúti stadionberuházás ellen hétfőn a helyszínen, mert szerintük más célokra is fordíthatták volna azt a közpénzt, amelyből a Pancho Aréna épült.

Szarvas Koppány Bendegúz, az Ifjú Demokraták (IDE) elnöke szerint „a stadion szépen példázza az egész rendszer rothadtságát”. Úgy vélte: az adófizetők és „a haverok által megtömött cégek, a Mészáros és Mészáros Kft. és a Közgép” pénzéből épült.

Kiemelte: a Pancho Aréna a korrupció és a megalománia emlékműve, miközben Magyarországon négymillióan éheznek, a várólisták pedig folyamatosan nőnek.

A sajtótájékoztatót követően az IDE aktivistái futballozni kezdtek a stadion bejárata előtt, de a rendőrök és a biztonsági szolgálat emberei kitessékelték őket az utcából, mintegy kétszáz méterre a stadiontól meghúzott ellenőrző pontig.

Szarvas Koppány Bendegúz elmondta, hogy a lefényképezett regisztrációs számok alapján feljelentést tesznek a rendőrségen a biztonsági emberek ellen, mert véleménye szerint jogtalanul tiltották ki őket a közterületről.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke felháborítónak nevezte, hogy 3,8 milliárd forintból építettek a falu lélekszámát meghaladó befogadóképességű stadiont. Felszólította a kormányt, hogy a Puskás Akadémiától követelje vissza a pénzeket, mert „erre nincs itt szükség”.

Közölte: nem vitatják, hogy szükség van adókedvezménnyel a tömeg- és versenysportot támogatni, de „50-100 nézővel rendelkező csapatnak nincs szüksége ekkora stadionra”.

Úgy vélte: ez nem európai dolog, mert Angela Merkel nem épít futballstadiont a saját kertjében, mint ahogy Francois Hollande sem épít rögbipályát és David Cameron sem épít krikettpályát. „Keleties pöffeszkedés folyik Felcsúton” – tette hozzá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek