Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt büntetőeljárást indítottak az ellen a férfi ellen, akinek ötéves kisfia őrbottyáni kertjükben egy rotációs kapa kései közé szorult és életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint az apát gyanúsítottként már kihallgatták, a nyomozást a Váci Rendőrkapitányság folytatja le. Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője vasárnap délután közölte az MTI-vel, hogy az őrbottyáni Dózsa György utca egyik családi házának kertjében dolgoztak a rotációs kapával, amikor a gép alá esett a gyerek, és mellkasa a kések közé szorult. A gödöllői tűzoltók speciális eszközökkel, egyebek mellett feszítő-vágóval szabadították ki a kisfiút, akit életveszélyes állapotban mentőhelikopter vitt kórházba.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!