Az MSZP számláit nem zárolták, és a párt 2010 óta semmilyen új hitelt nem vett fel – közölte a párt arra reagálva, hogy a Vasárnapi Hírek azt írta: a hitelező bank zárolta számláikat, a felhalmozott tartozások miatt. Azt mondták: a korábbi hitelek törlesztése folyamatos, ezeket a pénzügyi elszámolásokat az Állami Számvevőszék rendszeresen ellenőrzi. "A most felröppent, ám téves híresztelés hátterében alighanem egy, a párt saját számlái közötti, bankon belüli átutalási művelet áll, ez a tranzakció mindennapos gyakorlat" – írják a közleményében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!