Vadász Péter, a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium tanulója levelet írt szerkesztőségünknek, amelyben azt kérte, hogy egy, a honlapjukról szóló cikket, a benne szereplő linkkel együtt tegyünk közzé az oldalunkon. Egy weblap-készítő pályázaton vesznek ugyanis részt, amihez nem elég, hogy elkészítenek egy, a csapatukról szóló honlapot, hanem linkeket is kell építeniük a honlaphoz, azaz elhelyezni azt minél több oldalon. Ezen törekvésüknek mi sem szeretnénk akadálya lenni, így hát ezzel segítünk a csapatnak:
D# csapat
A Jurisich Miklós Gimnázium három diákja (Biegner Dániel, Fehér Áron, Vadász Péter) D# csapatként az Albanegra kiadó által meghirdetett weblapkészítő pályázatra készül, ahol a feladat egy sajátkészítésű weboldalon bemutatni a versenyzők iskoláját és osztályát. A pályázat célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése az informatika azon belül is a weblapszerkesztés iránt. A pályázat két fordulóból áll, az első forduló feladata a weblap elkészítése, míg a másodiké ennek népszerűsítése.
Az alábbi linken részletesen megismerheti iskolánk csapatát, a csapatnév eredetét illetve korábbi tevékenységeinket, eredményeinket. Csapatunk felkészítője Pató Attila.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!