Pénteken 19 óra előtt egy hölgy haladt Nissanjával Szombathely felől Ják irányába, amikor a nedves és vizes úton egy balra ívelő útkanyarulatban megcsúszott, és elvesztette az uralmát a jármű felett. A jobboldali árokban felborulva az út mellett egy fás részen, az autó tetején állt meg. Úgy tudjuk, a hölgy könnyebb sérüléseket szenvedett, a nyakát fájlalta, ezért a mentők a szombathelyi kórházba szállították. A helyszínelés és a mentés ideje alatt az érintett szakaszon félpályás útlezárás van érvényben, ezért kérjük az arra járókat, hogy óvatosan vezessenek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!