A Muzsikál az operett című kétfelvonásos előadásban 100 évnyi magyar operett-történelem elevenedik meg, 12 világhírű magyar zeneszerző, 20 klasszikussá vált magyar operettjével, 70 világhírű dallammal, és közel 400 csodálatos jelmezzel. Az ország leglátványosabb előadásában közreműködik a Hungaroperett teljes társulata, tánckara és szimfonikus zenekara, ahogy eddig még nem láthatták.
A Hungaroperett gálája, az operett-történelem közel 100 esztendőn keresztül virágzó korát vonultatja fel, amelyben megszólalnak e világhírű műfaj legnagyobb magyar operettszerzői, legismertebb melódiái. Többek között Kacsóh Pongrác dalai, a János vitéz előadásából. Az igazi világsikert befutott Lehár Ferenc operettjei (A víg özvegy, Giuditta, Cigányszerelem). Az operett gálákból kihagyhatatlan világklasszikus Kálmán Imre dallamai (Hajmási Péter Hajmási Pál, Húzzad csak kivilágos virradatig, Ringóvállú csengeri violám, Szép város Kolozsvár, stb.) aki műveivel az egész világon örökre bevéste magát az operett történelemkönyvébe. Huszka Jenő örökérvényű melódiái, aki a legjobban tudta ötvözni a verbunkost, a magyar táncritmust, a palotást, a csárdást, a népies műfajt és a bécsi klasszikus operett formáit. Valamint Szirmai Albert Mágnás Miskája vagy Jacobi Viktor Leányvásár című operettjének fülbemászó dallamai is megszólalnak e látványos előadásban.
E leghíresebb egyéniségeink a század elején alkottak, de ismert és nagytehetségű operett-zeneszerzőink voltak a harmincas, negyvenes években is. A sorban előre kívánkozik a revü operettjeiről (Bál a Savoyban, Viktória) híres Ábrahám Pál, vagy - az utókor számára a Hyppolit, a lakáj című film zeneszerzőjeként is ismertté vált - Eisemann Mihály. A ma is dúdolt operettdalok szerzője Lajtai Lajos, akinek Hétre ma várom a Nemzetinél slágere, vagy a Honthy Hanna által magasra emelt a Legyen a Horváth kertben Budán című dalát mindenki ismeri, csakúgy, mint a Csókos asszony című operett szerzőjét Zerkovitz Bélát. A Hungaroperett gálájából nem maradnak ki az ötvenes-hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek operettszámai sem. Többek között hallható a Kellene ma éjjel egy kis haccáré-haccacáré, vagy az Itt a luxusvonat című slágerek, amelyek szerzője a műfaj utolsó nagy szerzője Fényes Szabolcs.
Számtalan örökzölddé vált világhírű sláger, két és fél óra önfeledt szórakozás, pörgős, lendületes, a Hungaroperettől megszokott gála műsor Oszvald Marikával a főszerepben az operettek szerelmeseinek, amely egy műsorban ötvözi az operettet, a revüt és a hungarikumot.
Jegyek már kaphatók a www.jegy.hu oldalon
Április 16-tól az AGORA Jegyirodában (Szombathely, Belsikátor 1.) VAS NÉPE HŰSÉGKÁRTYA tulajdonosoknak 10% kedvezmény kizárólag a VAS NÉPE Ügyfélszolgálatán – Április 16-tól