Eseti bizottság létrehozására tett javaslatot a paksi atomerőmű bővítésével összefüggésben az MSZP parlamenti frakciója. A bizottság segítségével felügyelhetnék az atomerőmű-beruházást már az előkészítéskor, majd a megvalósítás során is. Ellenőriznék azt, hogyan vesznek részt a kis- és közepes vállalkozások a projektben, megvalósul-e, hogy a beszállítók negyven százaléka magyar cég, illetve hogyan hívják le és fizetik vissza a hitelt. A bizottság minden hónapban nyilvános ülést tartana, ahol civil szervezetek mondhatnák el javaslataikat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!