83 éves bácsit vittek be a rendőrök Sopronkövesdről, mert karóval ütötte a szomszédot

Elmérgesedett a szomszédok vitája.

Vasárnap 17 órakor érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Sopronkövesden egy szépkorú férfi – előzetes szóváltás nélkül – karóval többször is megütötte szintén idős szomszédja karját és fejét. A járőrök a bántalmazót elfogták és a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt - írja a rendőrség a honlapján. Az előállított bácsi 83 éves.

Csornán is a harag volt rossz tanácsadó vasárnap. Egy dohánybolt parkolójában bántalmaztak egy fiatalt. A helyszínre érkező járőröknek a 19 éves sértett elmondta, hogy miközben kilépett a dohányboltból szóváltásba keveredett egy másik vásárlóval, aki sérelmezte, hogy ő túl sokáig volt bent az üzletben.

Az indulatos férfi a kezében tartott telefonjával megütötte őt, amitől felrepedt a szemöldöke. Bántalmazója a vásárlást befejezve meglátta, hogy ő és barátai még a parkolóban tartózkodnak, ekkor autójából egy csavarkulcsot vett magához, amit kezében tartva hozzájuk lépett és kioktatta őket.

A rendőrök elfogták a helyszínen tartózkodó feltételezett elkövetőt, akit a Csornai Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 42 éves döri lakost.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek