Csökkent a Fidesz-KDNP és nőtt az LMP, illetve a Jobbik támogatottsága - olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérésében. Az internetadó elleni tiltakozás a pártpreferenciákon is érezhető: az önkormányzati választás után, még a teljes népesség 32 százaléka szimpatizált a Fidesszel. A tiltakozást követően november 3-7. között viszont a kormánypártok támogatottsága 29 százalékosra csökkent. Valamennyit erősödött a többi ellenzéki párt is. Az MSZP az első, októberi mintavételkor 6 százalékon állt, novemberben pedig egy százalékot erősödött, a Demokratikus Koalíció is hasonló értékeket mutatott. Az LMP 3-ról 5 százalékra, a Jobbik pedig 11-ről 14 százalékra nőtt. A felmérést telefonon, ezer ember megkérdezésével végezték.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!