A Vas megyében hétfőn meglőtt kisgyermek ügyében a hegyfalui önkormányzat 50 ezer forintot ajánlott fel annak, aki a lövöldözéssel kapcsolatban érdemi információval szolgál- tudta meg a West Press. Mint ismeretes, a hét elején Hegyfalun egy 9 éves gyermek társaival játszott, éles fájdalmat érzett, azt hitte kővel dobták meg, ám másnap egy lövedéket vettek ki a karjából. A rendőrség elsődleges vizsgálata alapján a másnap kioperált lőszer nagy valószínűség szerint kispuskából származik, nem feltétlenül célzott lövéssel adhatták le kb. 150-200 méterről. Ez a lőszer engedélyhez kötött kispuskából származhat, de Hegyfalun nincs olyan személy, akinek ilyen engedélye lenne. A jelenleg államigazgatási eljárásban folyó ügy kapcsán a lőszer vizsgálatára fegyverszakértőt vont be a rendőrség, és a szakértői eredménytől, illetve a további adatoktól függően döntenek majd arról, hogy indítanak-e eljárást lőfegyverrel való visszaélés gyanúja miatt. A kisfiú már jól van.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!