A vállalkozásoknak december 31-ig számlavezető bankjuknál kell nyilatkozatot tenniük tényleges tulajdonosukról, vagy tulajdonosaikról – hívja fel a figyelmet a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Minderre egy tavaly elfogadott jogszabályváltozás kötelezi a vállalkozásokat. Amennyiben a bankjuk által értesített cégek nem teszik meg a nyilatkozatukat, január elsejétől a pénzintézet nem tudja megbízásaikat teljesíteni. Ez azt is jelentheti, hogy az érintet cég, januárban nem tud majd például bért utalni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!