Egy friss elemzés szerint az ingatlanpiacon jelenleg az eladási árak alacsonyabbak, mint a hirdetéskor megadott összeg. Ez annak köszönhető, hogy ritkán találkozik a kereslet és a kínálat, ugyanis kisebb ingatlanokat vennénk, de csak nagyobbak vannak – számol be honlapján a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Vas megyében az eladásra kínált családi házak átlagmérete 130 négyzetméter körüli, Szombathelyen ez a szám csaknem 140 négyzetméter. Vasban 170 ezer forintért hirdetik a lakások négyzetméterét, míg a családi házakét 150 ezer forintért. Ennyiért azonban nem kelnek el, Vas megyében a hirdetésben szereplő árhoz képest átlagosan 12 százalékkal kevesebbért adják az ingatlanokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!