Csak a hólánccal léphetnek be az autósok Magyarországra Győr megyében

Csak a hólánccal rendelkező autók léphetnek be Magyarország területére a Győr-Moson-Sopron megyei határátkelőhelyeken – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel. Ruskáné Takács Anita elmondta, hogy a Megyei Védelmi Bizottság döntése értelmében vasárnap 17 órától a Szlovákia, illetve Ausztria felől érkezőknek nem kötelező feltenniük a hóláncot, azonban az autókban rendelkezniük kell vele, mivel az utakon nagy mennyiségű hóra, illetve hóátfúvásokra kell számítani.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek