Vádat emeltek egy diákját megverő tanárnő ellen

Az Esztergomi Járási Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta egy napközis tanárnővel szemben, aki a nyergesújfalui iskolában a rábízott gyerekek egyikét többször megütötte - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel. Reszl Ildikó főügyész tájékoztatása szerint az 50 éves tanárnő 2014 május elején az udvaron felügyelte az alsó tagozatos gyerekeket, amikor egy 12 éves diák véletlenül vízzel lefröcskölte. Az asszony káromkodva elkapta és megszorította a gyerek karját, többször arcon ütötte, valamint rácsapott a hátára. A járási ügyészség vádirata szerint a diákot ért bántalmazás nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására alkalmas volt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek