MSZP: felháborító az államtitkárok béremelése

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s alelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, januártól 1,8 százalékkal - vagyis átlagosan 2000 forinttal - emelkedtek a nyugdíjak, míg az államtitkárok és a helyettes államtitkárok 30 százalékos emelést - átlagosan 220 ezer forint - kapnak. Hozzátette: az átlagos minisztériumi fizetések több mint 50 százalékkal emelkedtek 2010 óta. "Ha a nyugdíjak is 50 százalékkal emelkedtek volna 2010 óta, én most meg se tartanám ezt a sajtótájékoztatót" - fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy 101 ezer forint a havi átlagnyugdíj, és ezt a nyugdíjasok 65 százaléka nem is éri el. Továbbá kitért arra, hogy január 1-jétől nem lehet jogosultságot szerezni korkedvezményes nyugdíjra, emiatt a szakszervezetek is tiltakoztak. Jelezte, az MSZP országgyűlési határozati javaslatot dolgoz ki ez ügyben, és felszólítja a kormányt, hogy a parlament tavaszi ülésszakának első napján foglalkozzon a korkedvezményes nyugdíj ügyével.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek