Összesen bruttó 11243,3 grammnyi kábítószert foglaltak le győri és budapesti nyomozók, miután átvizsgáltak egy személyautót és a járműben ülő egyik férfi lakását - írja a rendőrség honlapja vasárnap. A közlemény szerint a Győri Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának beosztottai péntek délelőtt a 81-es számú főút egyik kamion parkolójában ellenőriztek egy Mercedest és a benne tartózkodókat, akik a nyomozók kérdéseire zavartan, összefüggéstelenül feleltek.
A felderítők a két férfi ruházatát és a jármű utasterét átvizsgálva egyiküknél 1,5 millió forint készpénzt, a kocsi hátsó ülésén két csomag zöld színű kábítószergyanús növényi törmeléket találtak.
A férfiak a bruttó 2214,3 gramm marihuána eredetére nem tudtak érdemleges választ adni - derül ki a közleményből.
Ezt követően a budapesti gyanúsított házát kutatták át a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztályának munkatársai, akik ott 9029 gramm hasonló kábítószergyanús növényi törmeléket foglaltak le. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a 40 éves budapesti lakos ellen kábítószer-kereskedelem, a 38 éves győri lakos ellen kábítószer-birtoklás megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított, kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!