Ausztria védelmének biztosítása érdekében több pénzt különít el a rendőrségnek az osztrák kormány, azonban a belügyminiszter még nem nevezte meg, hogy milyen forrásból teremtik elő a szükséges összeget. Annyit azonban közölt: az emberek biztonságának védelme még sohasem múlt pénzen. Johanna Mikl-Leitner tárcavezető a Die Presse című osztrák napilap vasárnapi számában megerősítette, hogy a párizsi események miatt fokozták a lakosság védelmére irányuló intézkedéseket. Ennek jegyében szombattól fokozták a rendőri jelenlétet Ausztriában, megerősítették a kiemelt épületek védelmét, továbbá a forgalmasabb csomópontok ellenőrzését is. A belügyminiszter a Párizsban történt események után bejelentette: jövő hétig egy olyan védelmi tervet alkotnak meg, amely garantálja Ausztria biztonságát. Úgy fogalmazott: a 21. század megköveteli, hogy jobban támaszkodjanak a technológia vívmányaira.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!