Elhunyt Buzánszky Jenő

89 éves korában vasárnap elhunyt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás labdarúgója. A hírt a volt futballista fia közölte a FourFourTwo.hu-val, mely alapján az egykori kiváló hátvéd az esztergomi kórházban vasárnap este nyolc órakor hunyt el. Az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes sportember december 12-én került az esztergomi kórházba, ahol kétszer megoperálták, s azóta is ott kezelték, előbb az intenzív osztályon, majd a belgyógyászaton.

Buzánszky Jenő az Aranycsapat utolsó élő tagja volt. Játszott az 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnok együttesben, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban, Londonban, és mind az öt mérkőzésen szerephez jutott az 1954-es svájci világbajnokságon, melyen ezüstérmet szerzett a válogatott. 2011 óta volt a Nemzet Sportolója, idén novemberben pedig beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek