A napokban tartotta tisztújító közgyűlését a Pannon Termál Klaszter Egyesület, ahol a tagok régi-új elnökké választották dr. Németh Istvánt. A nyugat-dunántúli régióban 22 szervezeti tagot tömörítő PANTERM felügyelőbizottsági elnöke Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere lett. Az egyesület a 2015-ban az osztrák-német piacon szeretne hangsúlyosabban megjelenni. Ennek része lehet az is, hogy az Utazás 2015 kiállításon önállóan jelennének meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!