Kassai Lajos tanítja lovas íjászatra Matt Damont

Kassai Lajos íjkészítő, neves lovasíjász - aki a Savaria Karneválon is megannyiszor fellépett és aratott osztatlan sikert - tanítja a szakma rejtelmeire a világhírű filmszínészt, Matt Damont, aki a The Great Wall című hollywoodi film forgatására készül.

A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett 54 éves Kassai Lajos Facebook oldalán ír arról: őt kérték fel arra, hogy a több száz millió dollárból forgatott The Great Wall című mozifilm főszereplőjét, Matt Damont segítse a lovasíjászat megtanulásában és az akciójelenetek kidolgozásában.

Kassai Lajos a Savaria Karneválon
Tóth Ákos

Az MTI-nek pedig kedden elmondta: Matt Damon, akinek a szerepre történő felkészülését egyébként kiváló kaszkadőrök segítik, rendkívül tehetséges a lovasíjászatban, egyetlen találkozó alatt is hatalmas fejlődést mutatott. A lovasíjász sportág hazai megteremtőjének tartott Kassai Lajos hozzátette azt is, hogy az Oscar-díjas színész rendkívül szerényen és közvetlenül viselkedett.

Az eddigi egyetlen edzésen Kassai Lajos elmondása szerint talajon kezdték a gyakorlást, azonban Matt Damon olyan gyorsan tanult, hogy hamarosan áttértek a lóról történő íjászatra. A 44 éves sztár, aki a kínai nagy fal építéséről szóló filmben is egy lovasíjászt fog alakítani, egy gyengébb, 30 fontos Kassai-íjon gyakorolt, amelynek a használata nem jelent súlyosabb megterhelést az ízületekre.

Kassai Lajos a Savaria Karneválon
Tóth Ákos

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek