140millió forintos rakományt vittek el a bűnözők Körmendről. Az eset még 2013 nyarán történt. Egy legálisan működő cég több mint hatezer pár cipőt indított útnak Németországba, de a kamion nem érkezett meg, ugyanis a munkára egy magyar-szlovák bűnözői csoport regisztrálta magát hamis dokumentumokkal egy szlovák cég nevében. A körmendi központhoz egy klónozott rendszámú kamion érkezett, abba pakolták be az árut. A szállítmányt Németország helyett Budapesten rakták ki, onnan értékesítették tovább. A lopott cipők egy részét a nyomozók megtalálták és lefoglalták. Az ügyben a napokban zárult le a nyomozás, a rendőrség 16 embert gyanúsított meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!