A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint lesz néhány változtatás az útdíjszabályozásban, de Rogán Antal ezekről azt mondta, nem szeretné a kormánydöntést megelőlegezni. A politikus szerdán Budapesten, újságírók előtt kérdésre közölte: tudomása szerint a kormány a szerdai ülésén érdemben foglalkozott a témával. A próbaüzem január végéig tart, vagyis még tíz napja van a kabinetnek a döntésekre - mondta. A Fidesz-frakció az új szabályozás alapelveivel egyetért - közölte a képviselőcsoport vezetője, kiemelve, hogy az e-matricával az autósok csaknem hetven százaléka olcsóbban veheti igénybe az autópálya- és gyorsforgalmi úthálózatot, mint eddig. A fideszes politikus igazságosabbnak is nevezte az új rendszert. "Azt gondolom, lesz néhány változtatás", és ezekkel együtt már a végleges rendszer kezdi meg működését február elsejétől - mondta Rogán Antal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!