A 2013/14-es tanév diákolimpiai versenyeinek legsikeresebb iskoláit és tanárait díjazta kedden a Magyar Diáksport Szövetség. Az iskolák között harmadik helyezést ért el a szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola, míg a Nagy Lajos Gimnázium negyedik lett. Idén először külön méltatták a testnevelő tanárokat is. A legeredményesebb vasi testnevelő a Nagy Lajos Gimnázium pedagógusa, Boros András lett, aki elmondta nekünk: megtisztelő számára a díj, amit nem kizárólag saját, inkább a közös munka elismerésének tart.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!