2003. július 13-án tett bejelentést fia eltűnése miatt a helyi rendőrőrsön egy szentgotthárdi anya, aki elmondta, hogy előző nap késő délután 16 éves fia horgászás ürügyén elment otthonról és azóta nem jött haza. A fiú az anya bejelentése után pár órával megkerült és arról számolt be, hogy valójában barátaival Szombathelyre vonatozott, az éjszakát az egyik szórakozóhelyen töltötte. Az fiú eltűnésével összefüggésben kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény gyanúja is felmerült, így a körmendi Rendőrkapitányság "visszaélés kábítószerrel bűntett" megalapozott gyanúja miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen. A nyomozók az elsődleges adatokból megállapították, hogy a 16 éves fiú és az eltűnése napján vele lévő négy társa marihuána, illetve extasy gyanús szereket fogyasztottak, amiket korábban egy szentgotthárdi és egy csörötneki férfitől szerzett be egyikük. Az ügyben felmerült személyeknél tartott házkutatások során többek között kisebb mennyiségű, kábítószergyanús növényi törmeléket foglaltak le a nyomozók és némelyikük terjesztőként is gyanúba keveredett. Az ügyet a héten átvette a Szombathelyi Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya és szakértő bevonása mellett jelenleg két fiatalkorú és kilenc felnőtt korúval szemben folytatja az eljárást.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!