Módosítja nyitva tartását a Praktiker

Hétfőtől szombatig reggel 7.30 órától este 20.30 óráig lesz nyitva március tizenötödike után a Praktiker valamennyi hazai áruháza. Addig hétfőtől péntekig 8-20 óra között, szombaton 9-20 óra, míg vasárnap 9-18 óra között tart nyitva a barkácslánc. A jelenlegi nyitva tartási rendet a Praktiker több éves tapasztalat alapján vezette be 2012-ben, kifejezetten a magyar vásárlói szokásokra alapozva, március közepétől azonban kénytelenek alkalmazodni a törvényi előíráshoz - még akkor is, ha saját bevallásuk szerint jól alakult a forgalmuk vasárnaponként.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek